
Rendkívüli taggyűlést tartott az Ipar 4.0 Technológiai Platform 2017. október 10. délután, a SZTAKI INDIGO Szakmai Naphoz csatlakozóan.
A taggyűlés célja a Platformnak jogi formát adó NTP Szövetség megalakulásának kimondása, a jogászok által előkészített Alapszabály elfogadása és a szükséges személyi döntések meghozatala volt.
Az alapítással kapcsolatos jelentős adminisztrációs terhek megkönnyítése érdekében az alapításba nem a teljes, most 91 szervezetből álló közösséget, hanem egy 10 intézményt magábafoglaló csoportot hívtunk meg. Ők az alapító tagok. A többiek a Szövetség bejegyzését kimondó jogerős törvényszéki döntést követően egy egyszerű nyilatkozattal válhatnak a Szövetség teljes jogú tagjaivá.
November 27-én a Szövetség Elnöksége alakuló ülést tartott. Meghatározta a működésének szabályait és fontos döntéseket hozott a Munkacsoportok szakmai tevékenységének megerősítésére is.
Határozatának megfelelően ide mellékeljük a beadott Alapszabályt.
A Szövetség jelenlegi szervezeti felépítése a következő: